Olvasóverseny általános iskolások számára a Berze Könyvklub szervezésében

A Berze Könyvklub ebben a tanévben rendezte meg először az általános iskolák 7. és 8. osztályos diákjai számára kiírt olvasóversenyét. Közös olvasmányunk Rojik Tamás Szárazság című regénye volt. Az első két online-fordulón 13 kéttagú csapat mérte össze a tudását. A november 29-én rendezett döntőre a legjobb 4 csapat jutott be, de minden csapatot meghívtunk rá, mert olyan szerencsénk volt, hogy programunkon részt vett Rojik Tamás, a könyv írója is. Együtt zsűrizett Babus Enikő és Szűcs Krisztina könyvtáros tanárnőkkel.

A versenyzők felkészülten, intelligensen nyilvánultak meg, öröm volt hallgatni előadásaikat. A zsűri döntése alapján a következő eredmény született:

  1. helyezett: Pék Csenge Zoé, Zaklóczki Bence – Domoszlói III. András Általános Iskola

felkészítő tanár: Szlama Tiborné

  1. helyezett: Tamus Gréti, Jurecska Hanna – Nagyrédei Szent Imre Általános Iskola

felkészítő tanár: Varga Katalin

  1. helyezett: Svába Nelli, Csiki Levente – Hatvani Kodály Zoltán Értékközvetítő és Képességfejlesztő Általános Iskola

felkészítő tanár: Goravec Andrea, Kuti Judit

  1. helyezett: Kis Jázmin, Guba Dominik – Boldog Brenner János Katolikus Általános Iskola

felkészítő tanár: Jancsóné Kovács Enikő

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

Az eredményhirdetés után egy jóízűt beszélgettünk az íróval, aki szívesen mesélt nekünk tanári tapasztalatairól, majd írói pályafutásáról. Megtudtuk azt is, hogy milyen élmények járultak hozzá a Szárazság megszületéséhez. Azt is elmondta, hogy miért választ regényeiben sokszor különc főszereplőt. A Szárazság kapcsán szóba került a regény folytatása is, az Árulás, ami hasonlóan izgalmas alkotás, és nem szabad kihagyni. Csakúgy, mint a Pesti Magyar Színházban készült interaktív előadást, amit szintén ez a regény ihletett.

A 8. A osztály tanulói bebizonyították, hogy kiválóan értenek a versenyszervezéshez, ügyes házigazdák voltak.

Köszönjük Gyöngyös Város Önkormányzatának támogatását, amely lehetővé tette, hogy személyesen is találkozhassunk ezzel a roppant tehetséges és jófej íróval!

A beszámolót írta: Csintalan Edina tanárnő, a Könyvklub vezetője és az olvasóverseny szervezője.