Október 6.

Október 6-án az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hőseire emlékezünk, különös tekintettel az Aradon kivégzett 13 honvéd tábornokra.

Hajagos József tanár úr ezúttal a 13 tábornok közül Nagysándor Józsefet és menyasszonyát, Schmidt Emmát állította a délelőtt folyamán bemutatott ünnepi műsorának középpontjába. A diákok nagyszerű előadásának köszönhetően megtudhattuk, hogyan is készült Barabás Miklós festménye a honvéd tábornok özvegyéről.

A rendezésben, a darab színpadi megjelenítésében Zeke Katalin tanárnő működött közre.

Délután a település meghívására Jászkiséren tartottak előadást, majd koszorúzáson is lerótták tiszteletüket a hősök előtt.

 

A gimnáziumban ezen a napon nem maradhatott el a műsort követő emlékkonferencia. Az előadók névsora ismételten nagyon impozáns volt, hiszen Hermann Róbert, Kedves Gyula, Bona Gábor, Hajagos József, Pelyach István, és  Zakar Péter nevével már sokan találkozhattak. Az előadások során többek között betekintést nyerhettünk egy korabeli hadmérnök feladatköreibe, megtudhattuk, honnan származik a legenda, hogy magyar ember márpedig sörrel nem koccint, emellett pedig Török Ignác, Damjanich János és Vécsey Károly élete is bemutatásra került.